BESZÁMOLÓK, EREDMÉNYEK

NÉPDALT, VERSET KEDVELŐ DIÁKOK

A 2020-2021-es tanév tervezett tevékenységei a világjárvány miatti korlátozások következtében részben meghiúsultak, részben átszerveződtek. Találkozók, vetélkedők, közösségi programok jobb esetben az online térbe kerültek.

Szomorúan vettük tudomásul, hogy a XIX. Tiszta Forrás megyei rangú Népdalvetélkedő érdeklődés hiánya miatt idén elmarad, pedig a versenyt meghirdették, és iskolánkból 7 tanuló készült is a megmérettetésre.

Csupán a VI. A. osztályos Finta Fruzsinának lehetett egy kis kárpótlás, hogy a tavalyi tanévről elmaradt Csak Tiszta Forrásból Regionális Népdalvetélkedőt 2020. december 5-én megszervezték online a Hargita megyei szervezők. Nagy kihívás volt mind a szervzőknek, mind pedig a versenyzőknek ebben a különleges helyzetben helytállni, szerepelni, énekelni.

            Az utóbbi években az adventi időszakban iskolánk tanulói mindig bekapcsolódtak a Kézdivásárhely főterén szervezett adventi gyertyagyújtás programjaiba. Idén ez is elmaradt, de a VigadóArt által szervezett, „A várakozás szentsége” adventi sorozatba iskolánk két tanulójával bekapcsolódtunk. Pap Anna II. A. osztályos tanuló Ágh Tihamér Adventkor című versét mondta el, Finta Fruzsina VI. A. osztályos tanuló az Ó, jöjj, ó, jöjj, Üdvözítő kezdetű erdélyi népi adventi éneket énekelte. Ezen produkciókat Az Erdély Tévében 2020. december 14-én többször is bemutatták.

            Az adventi időszakban szintén Pap Anna és Finta Fruzsina a Téka Alapítvány által meghirdetett „Mostan kinyílt egy szép rózsavirág” elnevezésű online népdalversenyre is beneveztek, melyre egy-egy karácsonyi kánta felvételét készítettük el, és küldtük el a szervezőknek.

            Bízunk benne, hogy rövid időn belül visszatérhetünk a népdaléneklés, versmondás és egyéb kulturális tevékenységek megszokott formáihoz.

Füleki Katalin tanítónő, I. A. osztály