BESZÁMOLÓK, EREDMÉNYEK

FÉRFIÉNEK VÁLASZÚTON

„Nem vagyok népdalénekes, csak a magyar népdal szerelmese!”

Ez a Kallós Zoltán által sokszor mondott gondolat volt a mottója a 2018. november 9-11. időszakban a Kolozs megyei Válaszúton megrendezett Férfiének nevű népdalfesztiválnak és -versenynek, melyet a Kallós Zoltán Alapítvány indított útjára idén első ízben az elhunyt néprajzkutató, népzenegyűjtő emlékére. Ezen a rendhagyó vetélkedőn kizárólag csak 6-10 éves korú fiúk, 11-14 éves legénykék, ifjú legények, férfiak és szépkorúak vehettek részt egyéni illetve csoportos produkciókkal. A rendezvényre Erdélyből, Moldvából, Gyimesből és Magyarországról érkeztek versenyzők, akik 3 kategóriában indultak: szólóének, szólóének hangszerkísérettel és csoportos éneklés. A vetélkedő másik érdekessége, hogy a zsűri tagjai minannyian nők voltak, népdalénekesek, néptáncoktatók.

Kovászna megye is képviseltette magát két kategóriában. A kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Gimnázium négy IV. A osztályos diákja: Gáll Attila, Gergely Botond Zalán, Laczkó Aba Botond és Prunel Krisztiánvalamint a kézdiszentkereszti Trefán Leonárd Általános Iskola három tanulója: Gáspár Adorján, Gáspár Zalán és Szöllősi Roland egy csoportként léptek színpadra a csoportos ének kategóriában. A Gábor Judit tanítónővel való intenzív szakmai kapcsolatból bontakozott ki a partnerkapcsolat a két iskola, illetve a népdalkedvelő, népdaléneklő gyerekek között. A 7 fiúból álló csoport egy öt népdalból álló népdalcsokrot mutatott be, amely a versenykiírás értelmében tartalmazott egy Kallós Zoltán által gyűjtött népdalt is. Sikeres szereplésüket a zsűri

I. díjjal jutalmazta.

A házigazdák mindent megtettek azért, hogy minden résztvevő jól érezze magát, és élményekkel gazdagodva, a népdaléneklésben megerősödve, feltöltődve térjen haza.

A versenyre való utazást úgy szerveztük meg, hogy sor kerülhessen egy rövid kolozsvári városnézésre is, melynek során Mátyás király szülőházát, lovas szobrát és a Szent Mihály templomot is megtekintettük. A városban való séta is nagy élményt jelentett a gyerekeknek, akárcsak a vonattal való utazás.

A szülők és a gyerekek nevében is hálásan köszönjük a New Fashion Nadrággyár vezetőségének a versenyre való utazás költégeinek fedezését.

http://szabadsag.ro/-/ferfienek-nepdalvetelkedo-valaszuton?fbclid=IwAR2ozrGxXu6RgnZKcE7d02O8S2Be7n0M6liEfDjrePi10PCaYuP0LtMdXk4

Füleki Katalin tanítónő, IV. A. osztály

A csapat éneklés közben

Balról jobbra: Prunel Krisztián, Laczkó Aba Botond, Gáspár Adorján,

Gáspár Zalán, Szöllősi Roland, Gáll Attila, Laczkó Aba Botond

Petőfis versenyzők: Prunel Krisztián, Gergely Botond Zalán, Gáll Attila, Laczkó Aba Botond

Együtt Füleki Katalin és Gábor Judit felkészító tanítónőkkel

A résztvevők és a zsűri

Válaszúton, a Kallós Zoltán Alapítvány udvarán

Kolozsváron, a Szent Mihály templom előtt

Kolozsváron, Mátyás király szobránál

Kolozsváron, Mátyás király szülőházánál

A kolozsvári állomáson