BESZÁMOLÓK, EREDMÉNYEK

BICIKLIS FELVONULÁS AZ AUTÓMENTES NAP ALKALMÁBÓL

2019. szeptember 23-án az Előkészítő A osztály több tanulója és szüleik, valamint az V. A. osztály néhány lelkes kerékpározója részt vettünk a Zöld Nap Egyesület és a kézdivásárhelyi Sportiroda által szervezett kerékpáros felvonuláson az Autómentes Nap alkalmából.

Fontosnak tartom népszerűsíteni a kerékpározást, a mozgást, a kerékpárral való közlekedés előnyeit, hasznát. Örömmel tölt el, hogy a két hete alakult új osztályközösség és a szülők is nyitottak voltak erre a felhívásra. Az is nagyszerű, hogy a hatéves gyerekek ügyesen bicikliznek, és a városi forgalomban az 5 km-es távot kitűnően teljesítették. Szintén elégtétel, hogy a tavalyi negyedikesek is szívesen csatlakoztak a csapathoz.

Köszönet a szülőknek, hogy bevállalták ezt a tevékenységet, és lelkesítették a gyerekeket.

Gyülekező a Sportcsarnok előtt

A kicsik készülődése

Az ötödikesek készülődése

Indulásra készen

Sorakozás

Elindult a csapat

Sorsolásra várva

A táv teljesítve

Tanítónő: Füleki Katalin, EK. A. osztály